A közösségi tér egy olyan alacsony küszöbű ellátási formát jelent, ahol nyitvatartási idő alatt, 12-24 éves korig bárki bejöhet és az aktuális nehézségeivel, gondolataival, érzéseivel kapcsolatban az ott jelenlévő segítő szakember segítségét igénybe is veheti. Ezen alkalmakkor a gyerekek és fiatalok egyéni, illetve csoportos segítése is történhet a segítő beszélgetés módszertanával. A szakembereket a gyermekek az iskolából már jól ismerik.
Kiemelt időszakonként tematikus héttel várjuk az érdeklődő gyerekeket és fiatalokat egy olyan klubhelyiségben, ahol a társasági élethez, a délutáni lazuláshoz megfelelő körülményeket találnak. Beülhetnek egy babzsákba, játsszhantak csocsóval, kötetlenül beszélgethetnek és találkozhatnak itt a suli után.
MATRICA NYÁRI TÁBOR
A tábor minden hétköznap 14:00 és 18:00 óra között kerül megrendezésre.
Táborunk elsődleges célja a közösségépítés, az új barátságok kialakítása és a közösségi tér közös birtokbavétele. Szeretnénk, hogy a résztvevők ne csupán vendégként érkezzenek, hanem együtt alakítsák, díszítsék és tegyék sajátjukká azt a helyet, ahol a hét folyamán együtt töltik idejüket.
A hét során nagy hangsúlyt fektetünk az értelmes, aktív közösségi tevékenységekre. Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek ne csupán szabadidejüket töltsék együtt, hanem közös élményeken, feladatokon és alkotó folyamatokon keresztül tanuljanak egymástól, fejlődjön együttműködési készségük, felelősségérzetük és közösséghez való kötődésük.
Betelt

new Date(registration.event.starts_at).toLocaleDateString('en-ZA')
registration.event.location